Az ember hazugságba ringatja magát. Elhiszi, hogy szabadságának fokmérője az a sok külsőség, ami körbeveszi: a TV2, az RTL Klub, az esti sör, a szupermarket. Dühödten lázad az ellen, ami megszokott világából ki akarja rángatni, ami fegyelmet, tartást adna, utat mutatna, elmélyedésre késztetné. Könnyű sémákban gondolkodni.

…bizonyos szellemeknél el kell idézni, s meg kell őket emészteni, ha úgy akarsz magaddal vinni valamit, hogy az hűségesen megüljön a lelkedben… (Seneca 2. levél)

Ritkán időszerűbb Seneca Luciliushoz írott levelének részlete, mint napjainkban. Nemzetünk az elmélyedés hiányával küszködik. Az elmélyedés hiánya rossz irányba sodorja az embert. Az egoistává vált individuumok szem elől tévesztik a helyes utat, s odáig jutnak tévelygésük során, hogy az elmélyedés legcsekélyebb vágyát sem érzik.

Az elmélyedéshez nyugalom kell. Társadalmunkat tudatosan a nyugtalanság rabszolgavilágába hajszolták. A rohanás, kapkodás, amit rosszakaratú, hatalmukat védő rendszerek erőltetnek honfitársainkra – s amit nemzetből néppé szelídült emberek összessége készséggel követ is, miközben elhiszik, hogy minden őértük történik – a magyar társadalom minden erejét kioltja.

„Az ember cselekedete annál szabadabb, minél inkább személyiségéből, tudatának mélyéről fakad.” – írja Bergson, francia filozófus. Ha az ember nem tud elmélyedni, mert zaklatottá tett napjai után erre sem ideje, sem vágya nincs, nem szabad. Az ember hazugságba ringatja magát. Elhiszi, hogy szabadságának fokmérője az a sok külsőség, ami körbeveszi: a TV2, az RTL Klub, az esti sör, a szupermarket. Dühödten lázad az ellen, ami megszokott világából ki akarja rángatni, ami fegyelmet, tartást adna, utat mutatna, elmélyedésre késztetné. Könnyű sémákban gondolkodni. Bátorságra van szükség, hogy az elme a sémákból kitörjön. Az ember gyáva, védi négy fal között felhalmozott javait, miközben elveszíti szellemét, szabadságát. Az ember ahhoz csatlakozik, aki ideologizálja a gyávaságát, s annak okát. Így nem kell szembesülnie önmagával, élheti tovább kicsinyes életét, s még meg is erősödik abban a hitben, hogy amit tesz, az jó, helyes út. Gondoljunk az alkoholistára, aki inni kíván. Előtte megkérdi az asztaltársaságtól, tölthetek? Ha igen a válasz úgy könnyebb inni, könnyebb bódulni, mert más is ezt teszi. Biztonságban érzi magát, nem kell az életéről gondolkodni, pedig a helyes út nem mennyiségi. Rohanhatnak akár milliónyian a szakadékba, nem feltétlenül nekik van igazuk.

Ma már minden a felületességet erősíti. Iskolánk sincs, ami szembe menne a folyamatokkal. Azért nincs, mert az iskolára is a semmittevés ideológiája nehezedett. Pedig lehetne. Gondoljuk el, 1989-óta lehetne. Aki akkor hat évesen bekerült az iskolába, ma 26-27 éves. Mennyire megtaníthatták volna az elmélyedésre, a világ, s hazájának megértésére. Ha ez megtörténik, ma nem tartanánk itt. Az elmélyedés helyett az egzisztenciális krízis, valamilyen, értékvesztett világkép erősödött fel a fiatalokban, akik töltenek egymásnak egy újabb pohárral, csakhogy ne kelljen gondolkodni az életükről. Olvassák csak el az ide vágó kutatásokat, és adjunk hálát azoknak a fiataljainknak, akik mernek erre nemet mondani, és harcolni a szebb jövőért. A társadalmi-politikai tevékenységgel kapcsolatos helyes cselekvésmódokat főként a történelmileg kialakult hagyományok, és a történelem ismerete segíti elő.

A mai ember nem ismeri a történelmet, nem tárja fel a belső összefüggéseket. Az oktatáspolitika lebutította a tananyagot, csökkentette az óraszámot, bedarálta az oktatás szentélyeit, az iskolákat, s ezáltal meggyilkolta a helyi kisközösségeket, az elmélyedés lehetőségeit. A magyarként nevelt magyar ember, ha elmélyed, eljut a gyökereihez, az ősi összefüggésekhez, a megbonthatatlan nemzeti összetartozáshoz és önvédelemhez, az anyaföld rögéhez, szülőfaluja éltető világához. Nem akarja ezt kitörölni magából, mert ezt nem lehet kitörölni. Mint ahogy a fogantatás és a születés is csak egyféleképpen történik, a magyar haza is csak egy módon épülhet. Az embernek a nemzetből, a hagyományból, a történelemből, a megteremtett valós értékekből kell táplálnia magát: mint a kisgyermeknek az anyatejen, úgy kell erősödnie. Az a gyermek, aki az első napokban, hetekben nincs az édesanyjával, nehezebben találja meg később a kapcsolatot. Az a nemzet, amely nincs önmaga birtokában, nem fogja megtalálni önmagával a kapcsolatot. Az ember, ha nem gondolkodik önállóan és logikusan, megfordíthat mindent. Elbutítva az okot az okozattal indokolja. Azzal indokolja a cigányság leszakadását, mert kirekesztik őket, a szegregációt azért tartja rossznak, mert elkülönült iskolában nem jó képzettségűek a tanárok, miáltal nincs megfelelő színvonalú tanítás és tanulás; a zsidó pénz- és kulturális nagytőke hataloméhségének legitimitását egy újabb Holocaust elkerülésével indokolja, a nemzeti megmaradást és nevelést pedig azért támadja, mert a nemzettudat nem EU-konform.

Teleki Pál egykori miniszterelnök a hazával szemben támasztott követelményei között említi, hogy csak egységes elgondolásnak egységes végrehajtása lehet az, ami erőssé teszi az államot és a nemzetet. Mielőtt tévedésbe esnénk: ismerve Teleki munkásságát, nem megalkuvásra int, s bár előbbi gondolatát más kontextusban használja, kijelentem, hogy a nemzet útja csak egy, a valódi nemzeti út lehet, ami a Szent Korona-tanra épül. A nagy műveltség megszerzése is követelmény, erősíti meg gondolatait Teleki Pál. Hol van ma az a műveltség, mely az elmélyedés alapja és következménye? Az iskolában nincs, mert az oktatás romokban van. A faluban nincs, mert nincs falu. Építeni kell hát iskolát és falut! Nem térképeket, hanem hazát, fogalmaz korábban Teleki. Hazugság az újabb hatalom, melyet 4 évre a nyakunkba veszünk. Csak egy példa: 1200 iskola szűnt meg 1989 óta, és minden évben egyre kevesebb van. Hangsúlyozom: minden évben.

De hogy visszatérjek a gondolatsorhoz, az építés elmélyedés nélkül nem létezik. Tanulságos, mit ír Luciliusnak Seneca 2. levelében: „Nem használ a táplálék, s nem válik vérré, ha amit elfogyasztottak, nyomban ki is adják, semmi sem gátolja úgy a gyógyulást, mint az orvosságok sűrű váltogatása, nem heged be a seb, amelyen mindenféle írt próbálgatunk…”

De nem elég az elmélyedés, a történelem, hagyományok, összefüggések megismerése és megismerésének vágya sem. Kell a megértés, a részekre bontás, az összegzés, majd a végső következtetés is, ahogy Bloom pszichológus oktatáselméletében kifejti. De kell az is, hogy a tudatunk mezején megtalálható képzetekhez az elmélyülés által új, immár igaz képzeteket tegyünk, és ezeket hozzákapcsoljuk a régi képzetekhez. Majd kell, hogy az így mozgásba jött tudat új képzeteket alakítson ki, és ez később a vitában építkezés forrása legyen, azaz szükség van az eszmélkedésre, ahogy Johann Friedrich Herbart (1776-1841) filozófus, a pedagógia rendkívüli hatású alakja írja.

Vigyázzon mindenki, kit tekint a nemzeti feltámadás erejének! Ne feledjük, hogyan vélekedik Teleki. Hiába lengetjük a zászlókat, énekeljük a Himnuszt, ha a Himnusz éneklése után, a zászlók lengetése után elfelejtjük mindazt. Profanizáljuk az ünnepeket, a hazánkat. Úgy vélem, ha Himnuszt éneklünk, nem lehetünk kozmopoliták, mert nem erről szól a Himnusz. Klebelsberg Kunó a maga korában, a nemzet megmaradását a kard helyett a kultúrában látta. Én is osztom nézetét, azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy akkor egységesebb, nem zavaros (konfúz) világnézete volt a magyarságnak. A nemzeti műveltség meghal, ha nincs falu, ami táplálja, ha már nincs bölcs falusi ember, aki elmondja az unokájának az „építő” mesét, templomban az imáját. Nincs, mert elvitte az idegen nagyúr a földet, ami éltetné. Ha meghal a bölcs falusi ember, mert beteg, ha az unokája soha nem tér vissza a faluba, ha a fiatalok tudata végleg beszorul a kész, idegen sémákba, és nem képesek kitörni a kozmopolita értékekből, nincs feltámadás.

Hazug az a kultúra, amiért júdáspénzt adnak a mi zsebünkből, mert szemfényvesztő, hogy az ember elhiggye, ez a nemzeti út. De az embernek is át kell alakulnia. Én olyan országot szeretnék, ahol, ha valaki népzenét hallgat, néptáncot táncol, magyar kultúrát tapasztal, mélyedjen el benne, gondolkodjon, és ne profanizálja, hanem legyen élharcosa az igazi nemzeti megmaradásnak.

Az ember mélyedjen el, eszmélkedjen mindaddig, amíg rá nem jön, hogy az életet a nemzetből szívhatja magába, és így teremti újjá állandóságát. Ezután lehet iskolát, falut, új hazát építeni!

Mészáros Domonkos
a Nemzeti Oktatáspolitikai Közösség
elnöke

(SZENT KORONA RÁDIÓ)